skip to Main Content

Rajzversenyre indultunk a kis rókákkal 2020. novemberében

Alapfokú Művészeti Iskolánk első országos rajzversenyére a délutáni képzőművészeti foglalkozáson készültünk, melyet a Nemzeti Filmintézet, Filmarchívum írt ki. A téma kötött volt, Janikovszky Éva meséi és Fekete István Vuk című regénye közül választhattunk.  A kis róka története mellett döntöttünk és 19 kis művészünk kezdett bele a nagy alkotásba. A gyerekek lelkesen, nagy érdeklődéssel készítették a kis alkotásaikat, amiket befotózva küldtünk be a pályázatra. A rajzversenyre küldött alkotásokat a zsűri döntésének meghozatala előtt, közönségszavazásra bocsájtották. Ekkor derült ki, hogy a versenyre 771 alkotás érkezett be. Pár nap állt rendelkezésünkre, hogy a kis művészeink alkotásaira szavazzanak. A közönségszavazás eredményét november 10-én hirdették ki. Boldogan olvastuk az eredményt, miszerint iskolánk tanulója, László Lilla 5.b osztályos nyerte meg 816 szavazattal.

A partyvonat nem áll meg! Több rajzpályázatra készülünk folyamatosan a gyerekekkel, s reméljük a továbbiakban is sikerrel zárjuk pályázatainkat.

Ezúton is hatalmas dicséret mindenkinek, hisz gyönyörű alkotásokat készítettek! Számunkra mindegyikőtök nyertes volt ebben a pályázatban.

Gratulálunk, kis művészeink!

Takács Anikó

Back To Top