Köszönöm, hogy velem vagytok…

Ha valaki nem ismeri a jászalsószentgyörgyi K. Martint, nem mondaná meg, hogy vesebeteg. Imád a quadjával robogni, a barátaival bicajozni és a kert végében álló trambulinon ugrálni a húgával. Tornaórán vagy az óraközi szünetben élvezettel vesz részt a kiütőben, fociban. Táncot tanul be az osztállyal a farsangi bálra, noha a tánclépések az őrületbe kergetik.

Valóban, ha valaki nem ismeri őt, nem mondaná meg, hogy vesebeteg. Volt. Ugyanis két hete Martin vesét kapott. Hosszú út vezetett idáig.

2017-ben nagyot fordult a család és leginkább Martin élete, ugyanis ekkor derült ki, hogy vesebeteg. Még alig tanult meg írni- olvasni, mégis felnőtteket megszégyenítő fegyelemmel követte a szigorú előírásokat. Leginkább talán a trambulint és a quadot sajnálta. Megszokta, hogy gyakran kell a klinikára utaznia, hogy többször lát injekciós tűt, mint az osztálytársai. Tudta, hogy előbb-utóbb új vesére lesz szüksége, de ha erről kérdezték, egy martinos félmosollyal megvonta a vállát, majd közölte: nem fél. Két héttel ezelőtt, amikor már felkészítették a dializálásra, mert annyira leromlottak az értékei, késő este megcsörrent a telefon: van vese, azonnal indulni kell. Martin, ahogyan azt már tőle mindenki megszokta, nagyfiúhoz méltóan viselte a műtét előtti izgalmakat, majd az azutáni lábadozás nehéz napjait.

Ma már otthon van, várja a nyarat, amikor majd újra roboghat a quadjával, ugrálhat a húgával a trambulinon és elmehet a haverokkal bicajozni.

Martin bemutatkozóját Víghné Olasz Anikó, Martin tanár nénije írta. Miután Martin hazaérkezett a kórházból, az egész osztályt elvitte látogatóba. Ez így furcsán hangzik, de az ötletes tanár néni ezt is megoldotta.

Jó lenne, ha mindenkinek ilyen szuper, aranyos tanár nénije lenne!