Skip to content

Lelkinap 2020

 2020-as év nem mondható hagyományosnak és megszokottnak.

Már tavasszal felvettem a kapcsolatot a Jézus Szíve nővérekkel, akik nagy örömmel vállalták, hogy jönnek, ha a járvány engedi. Szeptemberben, amikor láttunk már egy kis reménysugarat, ténylegesen neki láttunk az előkészületeknek. Szokásostól eltérően, három napra lett szétbontva a lelkinap. De azért készültek a kedves nővérek egy online lelkinapra, és egy személyes találkozásos napra. Utolsó utáni pillanatig bizonytalan volt, hogy jöhetnek vagy sem, de végülis sikerült megvalósítani ezt a három csodálatos és rendkívüli délelőttöt. 

Első nap az alsó évfolyamon voltak:

Négy kedves nővér jött: Kriszta, Adrienn, Ágnes és Guadalupe nővér.

A tanulók megismerkedhettek pár elengedhetetlen bibliai történettel, melyek Jézusról és Szent Tarzíciuszról szóltak. A játékos formában történő tanulást a gyerekek élvezték, s persze a jutalom matrica sem maradhatott el egy-egy jó válaszért cserébe. A napot egy ezüst kehely készítésével, melyben saját készítésű jócselekedet kártyák kerültek és a napot egy közös imával zártuk. Remek alkalom volt e délelőtt az adventi készülődésre is, mely meghitt légkört teremtett, ráadásul építő jelleggel hatott az osztályközösségre. A lelkinap a gyerekek elmondása szerint érdekes volt és alig várják már a következő alkalmat, hogy újra találkozhassanak a nővérekkel. – írja Fanni tanító néni.

Második napon a felsős évfolyamon a hetedik és nyolcadik évfolyamhoz jöttek: 

A szerdai lelki napot a szokásosnál is nagyobb izgalommal vártuk, mert a Jézus szíve nővérek látogattak el hozzánk. Rövid bemutatkozó filmükben megismertük a rend alapítóját, Ida nővért, valamint történetüket.

Kriszta és Adrienn nővér jött hozzánk, akik kedvességükkel az első pillanattól kezdve meleg, barátságos légkört teremtettek az osztályban. Az első foglalkozás alkalmával csapatjátékot játszottunk, majd beszélgettünk és végül mindenki készített saját magának egy ostyatartót. Egész délelőtt jól éreztük magunkat. – írja 8.a osztály.

Majd a harmadik napon az ötödik és hatodik évfolyam gyermekeit kápráztatták el történeteikkel és kreatív kézműves ostyatartóikkal. 

Összeségében elmondhatjuk, hogy ebben a rendkívüli helyzetben is a csendesség, a szeretet elengedhetetlen az életünkben. Az örömteli várakozás, ami Adventben kellene, hogy jellemezze az embereket, mi megkaptuk a Jézus Szíve Nővérektől. Köszönjük!

Markó Judit hittanár


Album neve: Lelkinap 2020.. (27 fotó)

Generated by Facebook Photo Fetcher 2

Back To Top