skip to Main Content

Motivációs előadás 2018 október

2018. október 9-én (kedden) az ötödik és hatodik órában a 7-8. évfolyam egy része motivációs előadáson vehetett részt, ahol Murzsa Tibor motivációs tréner próbált segítséget nyújtani nekünk a tanulásban, illetve rengeteg hasznos tanáccsal látott el minket, hogy megismerjük, megszeressük önmagunkat. Számomra ez egy nagyon tanulságos és tényleg rendkívül motiváló előadás volt. Szerintem mindenki nevében mondhatom, aki részt vett rajta, hogy igazán ösztönző. Teljesen más ezeket – az egyébként általános dolgokat, motivációkat – egy ennyire pozitív életfelfogású embertől hallani. Sokkal könnyebb megfogadni vagy beszélgetni róla, mint mondjuk akár a szüleinkkel,osztályfőnökkel. Remélem, ezentúl akár többször is lesz lehetőségünk meghallgatni egy ilyen remek előadást.

Sallai Sára 8.b

Back To Top