Skip to content

HAJRÁ ZOZI!

HAJRÁ ZOZI!

Jászai-Deák Zoltán (Zozi) a jászalsószentgyörgyi Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola végzős tanulója, idén ballagott el. Kitartása révén célja, álma megvalósítása felé a legjobb úton halad.

Nemrégiben az egyik utánpótlásnevelő intézményének vezetője méltatta teljesítményét az alábbi szavakkal:

 

„Zoli 3 évig volt egyesületünk játékosa, aki immáron a Mezőkövesd Zsóry FC csapatát erősíti.
Azon túl, hogy tiszta szívünkből gartulálunk Zozinak és kívánjuk Neki, hogy váljon valóra minden labdarúgással kapcsolatos álma, egyúttal szeretnénk, ha minél több játékosunk számára példa és iránymutatás lenne az Ő sportpályafutása.
Zozin már fiatalon lehetett látni, hogy ideje korán barátságot kötött a labdával. Ügyes cseleivel, hatalmas góljaival, kreatív focijával és megnyerő, őszinte személyiségével hamar beilleszkedett a TSE csapatába. Bár a szélvészgyors vágták sokszor elmaradtak a meccseken, de Zozi labdatartása, cselei, intelligens megoldásai mindig eredményessé tudták tenni a játékát. Aztán Zozi hazaigazolását követően (Jászalsószentgyörgy) kaptunk egy telefont, hogy Zozi figyelemreméltó elhatározásra jutott és szeretné komolyabban venni a focit és bekerülni egy foci akadémiára. Ugyan Zozi edzőjének a beszámolói alapján tudtuk, hogy rengeteget és nagyon elszánt módon készül és edz, a tornákon egyre-másra rugdossa a gólokat, de nem tudtuk felmérni, hogy ez mire lehet elég. Kis idő elteltével azonban Zozi már nem csak a megyei csapatok hálóját rezgette, hanem a térség komoly UP csapatainak a kapuját is rendre sikerült bevennie, sokszor 2-3 találattal. Nem véletlen tehát, hogy a Mezőkövesdiek felfigyeltek Zozi remek teljesítményére és szerették volna a csapatukban tudni. Szeretnénk, ha Zozi története ott lebegne minden kisfocistánk szeme előtt, hiszen Ő az élő példa arra, hogy akarattal, elszántsággal, sok és kitartó munkával bizony oda lehet kerülni az elit foci kapujához! Reméljük, hogy ha eljön az ideje,minél több játékosunk majd be is tud LÉPNI rajta!
Sok sikert kívánunk a TSE minden tagja nevében Zozinak!
Rúgd be azt az ajtót!:)” (Fejes Attila Zozi volt edzője)

 

Jászalsószentgyörgy egy kis település, a foci azonban kiemelt jelentőségű az itt élő gyermekek számára is. Álmokat szövögetnek, focisták szeretnének lenni és meghódítani a világot. Az, hogy Zozi egy NB 1-es UTÁNPÓTLÁS AKADÉMIA TAGJA lett mindenki számára büszkeség és követendő példa. Az elsődleges cél számára az Akadémiai elvárásoknak való megfelelés. Ez nem kis terhet ró rá, hiszen az eddigi heti 3 edzést egy 6-8 edzésből álló megemelt edzésprogram váltja fel. Az ehhez való alkalmazkodás igen erős kezdeti próbatétel. Az Akadémia által szervezett versenyeken, programokon kezdőjátékosként való részvétel igen előkelő célként szerepel az elkövetkezendő egy évben. Ismerve Zozi hozzáállását és céltudatosságát, mindent meg is fog tenni ezekért a tervekért.

Nagyon sok sikert kíván neked szeretett Iskolád, ahol elkezdted bontogatni szárnyaid a labdarúgás és személyiséged irányába is! Külön gratulálnék a kis családnak, hiszen Zozi anyukájának személyisége, határozottsága, ugyanakkor kedvessége és támogatása is nagyban hozzájárult sikeréhez és persze testvére Lili kivételes egyénisége, felfogása, kiváló tanulmányi eredményei, az Iskolához, tanáraihoz és az élethez való hozzáállása is mindig jó példa lehet Zozi számára.

Farkas Dániel testnevelő tanár

 

 

Back To Top