Skip to content

Farsang a Szent György Katolikus Általános Iskolában

  1. február 21-én került megrendezésre a hagyományos farsangi mulatság az iskolában, melyre minden szülő meghívást kapott.

Már hetekkel ezelőtt tudomásunkra jutott az osztályok lázas készülődése, a jelmezek készítése, a próbák, a jelenet- és tánctanulás. A rendezvény megszervezéséből kivették részüket a lelkes szülők, a diákok és természetesen a pedagógusok.

A vidám nap a felső tagozatos csoportok műsoraival vette kezdetét, majd a felső tagozatos tanulók tombolahúzása következett. Ezt követően a Dalma Dance produkcióit tekinthettük meg. Természetesen az alsó tagozatosok jelmezes felvonulása volt a legnépszerűbb program, ahol egyéni és csoportos beöltözők is színre léptek. Ötletes volt a Dzsungel könyve produkció, ahol megelevenedtek a mesék szereplői. A mignonok is szórakoztatták a közönséget dinamikus táncukkal, amelyet a közönség nagy tapssal jutalmazott.

Az osztályok jelmezes felvonulása után az alsó tagozatos tanulókkal, pedagógusokkal népesült be a táncparkett, igazi buli hangulatot varázsoltak táncukkal, énekükkel.

A délután legizgalmasabb eseménye a tombolasorsolás volt, a legszerencsésebbek egy-egy ajándékcsomaggal gazdagodtak. A tombolasorsolás végére gazdára talált a rengeteg ajándék. Ezen a napon minden iskolás szép és emlékezetes élményekkel tért haza.

Köszönjük szépen a pedagógusok áldozatos munkáját, a szülők támogatását, a süteményeket, a tombola-felajánlásokat!

Bízunk benne, hogy jövőre hasonló jó hangulatban jön a farsang, áll a bál!!!

Seresné Lados Éva

[srizonfbalbum id=98]

Back To Top