skip to Main Content
Menü

„Vizes” tábor Tiszafüreden

Az EFOP-3.1.8-17-2017-00175 számú pályázat keretében, testvériskolánkkal, az egri Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvodával közösen négy szuper napot töltöttünk július 15-től 18-ig a Tisza – tó partján. Szállásunk az Albatrosz Kempingben volt, ahol 4 ágyas faházakban laktunk.

Ez volt a meglepetések tábora, ugyanis vízi táborba érkeztünk, noha a 44 főből sokan nem is tudtunk úszni. Kenuban is csak néhányan ültünk korábban.

Első este a tábortűznél hamar megismerkedtünk az egri diákokkal és tanáraikkal. Csapatépítésként 11 fős vegyes (szentgyörgyi és egri gyerekekből álló) csoportokat alkottunk és a továbbiakban mindennap különböző tréfás feladatokat oldottunk meg. A 4 nap alatt sokat fürdöttünk, és közben a sulyommal is megismerkedtünk és persze a bátrabbak kipróbálhatták a kenuzást is. No meg sportoltunk is: volt foci, zsinórlabda, úszás, tollaslabda. Sétahajózás közben rácsodálkoztunk a Tisza – tó élővilágára, sok érdekes növényt és madarat láttunk. Minden este a tábortűznél közösen énekeltünk és próbáltuk visszaverni a szúnyogok támadását.

Sok – sok élménnyel, barátsággal gazdagabban tértünk haza. Reméljük, hogy jövő nyáron újra együtt táborozhatunk a Tisza – tó partján.

Táborozók

„Vizes” Tábor Tiszafüreden
Back To Top
×Close search
Search