Elsőáldozás az Úrnapján

Jászalsószentgyörgyön ebben az évben június 23-án, az Úrnapján volt a gyermekek első szentáldozása.

Engem ért az a megtiszteltetés, hogy az útról, melyen az elmúlt év folyamán végig haladtak, beszámolhatok.

Hol is kezdjem? Talán ott, hogy számomra is sok újdonságot tartogatott ez az év.

Az elmúlt két évben próbáltam rábeszélni gyermekemet, hogy legalább a diákmiséken részt vegyen (kisebb- nagyobb sikerrel) de számomra is meglepő volt, amikor szeptember elején azt mondta „Anya, én elsőt akarok áldozni”…

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján tisztában voltam az Atya álláspontjával, mely szerint az elsőáldozás nem kötelező, viszont aki áldozni akar, az bizony egy- két alkalomtól eltekintve szinte minden misén részt kell, hogy vegyen.

Így tehát szeptembertől minden vasárnap elővettük a misenaplót, és részt vettünk a vasárnapi miséken, illetve a parancsolt ünnepeken.

Reformátusként, bevallom, a gyerekekkel én is sok dolgot tanultam az elmúlt év folyamán.

Ha visszatekint az ember, egy pillanat alatt véget ért ez a tanév.

A gyerekek áldozás előtt Markó Judit hittanártól lelkitükröt kaptak, melynek segítségével felkészültek a szentgyónásra.

A gyerekek, illetve a szülők szentgyónására az áldozás előtti napon került sor, melynek végén a gyerekek jelképesen elégették bűneiket. Felpróbálták fehér áldozó ruháikat, majd izgatottan készültünk a másnapi áldozásra.

Idén 17 tiszta lelkű gyermek várta nagy izgalommal ezt a különleges alkalmat, melynek kezdetén egy-egy szál fehér rózsával vonultak be a templomba.

A szentmise során a gyerekek megvallották hitüket, megismételve azt, amit a keresztszüleik vallottak meg a megkeresztelésükkor.

A szentmise után Úrnapi körment következett, mely során a két templomi, illetve két külső oltárnál hallhattunk evangéliumot. A gyerekek a körmenet folyamán rózsaszirommal szórták végig az utat.

Azon a vasárnapon minden róluk szólt. A 17 gyermekről, és első találkozásukról Krisztus testével. A nagy találkozásról, mely során úgy gondolom megértették, mennyire fontos a tiszta lélek, az összetartozás és hogy jónak lenni jó.

Végezetül, de nem utolsó sorban szeretném a gyerekek, szüleik és azok nevében, akiknek ez a nap valamiért fontos volt, megköszönni Főtisztelendő Soós Tamás kerületi esperes plébános Atyának, Markó Judit hittanárnak, és az összes közreműködőnek, akik segítették munkájukat, hogy felejthetetlenné tették számunkra ezt az ünnepet.

Tóth-Dóka Ildikó