skip to Main Content
Menü

„Szakmák világa” Pályaválasztási Kiállítás 2017

2017. október 19-én 8. osztályos tanulóink részt vettek a szolnoki Széchenyi István Gimnázium tornacsarnokában megrendezett pályaválasztási kiállításon. Közel 40 intézmény mutatkozott be, melyek többsége megyén belüli, de néhány távolabbi középiskola is képviseltette magát. E rendezvény célja, hogy a gyerekeket közelebb hozza a középiskolákhoz, az általuk oktatott szakmákhoz. Az információk és szórólapok begyűjtésén túl, a fiúk kipróbálhatták többek között a vegyészkedést, a festést, a burkolást, a karosszériázást, sőt beülhettek a katonai repülőgép szimulátorba is. A lányok eközben a szépészet, a konyha és a kézművesipar rejtelmeibe pillanthattak be. Aki közben megéhezett, a szakácsok és cukrászok által készített falatkákkal csillapíthatta éhségét. A hazafelé úton élményekkel teli beszélgetés zajlott a gyerekek között a látottakról.

Úgy gondolom, és a gyerekek véleménye is az volt, hogy nagyon hasznos délelőttöt töltöttünk el Szolnokon.

 

            Tóthné Vizi Tünde

„Szakmák Világa” Pályaválasztási Kiállítás 2017
dav

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

A Szent György Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
szeretettel várja leendő elsős tanulóit a 2019/2020. tanévben!

További információk

Cifrapalota Tagóvoda
szeretettel várja leendő óvodásait a 2019/2020. nevelési évben!

További információk

Back To Top
×Close search
Search