Két hét élmény, mosoly és felhőtlen nyári kalandok 2026
A nyári szünet első két hetében ismét megtelt élettel iskolánk. A pedagógusaink idén is szeretettel várták a gyerekeket a hagyományos napközis táborba, ahol az első héten közel 20, a második héten már csaknem 40 gyermek töltötte együtt a vakáció első napjait.
A tábor minden napja új élményeket tartogatott. Fontos célunk volt, hogy a gyermekek tartalmasan, biztonságos környezetben, sok mozgással, játékkal és közös élménnyel gazdagodva töltsék a nyári szünet első heteit. A programok összeállításakor arra törekedtünk, hogy mindenki megtalálja a számára legkedvesebb elfoglaltságot – és úgy hisszük, ez maradéktalanul sikerült.
A két hét során a gyerekek részt vehettek mentős bemutatón, akadálypályákon és sportversenyeken, mozilátogatáson, kincskeresésen, valamint felfedező sétán a templomban. Ellátogattunk a Tájházba, a Jászberényi Jász Múzeumba, könyvtárba, de természetesen a nyári hőségben a medencézés és a vidám vizes játékok sem maradhattak el.
A kézműves foglalkozások is nagy népszerűségnek örvendtek: a gyerekek pólót festettek, gipszfigurákat készítettek és festettek, gyöngyöt fűztek, báboztak, LEGO-ztak, kártyáztak és társasjátékoztak. A tábor végén a „Ki mit tud?” bemutatón bátran megmutathatták tehetségüket énekben, táncban és zenében is.
Különleges élményt jelentett a citerások magas színvonalú előadása, amelyet a gyerekek nagy érdeklődéssel hallgattak végig. Szívből köszönjük a fellépőknek, hogy ilyen szép műsorral ajándékozták meg táborozóinkat!
Szintén felejthetetlen élményt nyújtott az Újszászi Zeneiskola pedagógusainak és tanítványainak hangszerbemutatója és koncertje. A gyerekek testközelből ismerkedhettek meg a hangszerekkel, kérdezhettek, és közben megtapasztalhatták a zene örömét.
A tábor sikeréhez számos kedves felajánlás is hozzájárult. Hálás szívvel köszönjük Zanáné Csikós Anettnek a finom, friss gyümölcsöket, amelyek a nyári melegben különösen nagy örömet szereztek a gyerekeknek. Köszönjük Eszes Szilviának a gofrit, amely pillanatok alatt elfogyott, és igazi tábori kedvenccé vált.
Köszönettel tartozunk valamennyi pedagógusnak és segítő munkatársnak is, akik lelkesedésükkel, kreativitásukkal és odaadó munkájukkal nap mint nap azon dolgoztak, hogy minden gyermek számára emlékezetes legyen ez a két hét.
A legnagyobb öröm számunkra mégis az volt, hogy a gyerekek arcáról végig a mosoly sem tűnt el. Minden nap rengeteg nevetés, játék és közös élmény töltötte meg az iskola udvarát és termeit. Sokszor hallottuk a nap végén: „Máris haza kell menni?” vagy „Bárcsak holnap is folytatódna!” Ezek a mondatok számunkra azt jelentik, hogy valóban sikerült olyan közösséget és olyan élményeket teremtenünk, amelyekre még sokáig szívesen emlékeznek majd.
Bízunk benne, hogy minden táborozó szívében sok szép emlékkel indult tovább a nyári szünet!
A tábor két hetének legszebb pillanatai iskolánk Facebook-oldalán is megtekinthetők, ahol a programokról naponta készültek és folyamatosan kerültek fel fényképek.
Kellemes, élményekben gazdag nyári szünetet kívánunk minden gyermeknek és családjuknak!
Dr. Kovácsné Vámos Rita

