Skip to content

Itt a farsang, áll a bál… 2021-ben is!

vízkereszttől húshagyókeddig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése a farsang, melynek csúcspontja a karnevál, tradicionális magyar nevén „a farsang farka”. Ezt az időszakot, a hagyomány szerint, valójában télbúcsúztató ünnepnek is nevezik. Ekkor rendezik meg számos városban híres karnevált, mint a riói karnevál, a velencei karnevál, Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.

Gyerekként a farsangot, vagyis a télbúcsúztató ünnepet, magyar szokás szerint beöltözve ünnepeltük; sokszínű jelmezáradatban „elijesztve a telet”. Ki hercegnőként, ki lovagként, de egy célért „táncoltunk a tűz körül”, a tavasz kezdetéért. Intézményünk idén is megtartotta a farsangi mulatságot, bár rendhagyó módon.

A rendkívüli világjárvány miatt nagyon körültekintően kellett kezelnünk ezt az alkalmat. Nem volt lehetőség a gyerekeknek sem mikulás, sem karácsony, sem szilveszter alkalmával ünnepelni, kikapcsolódni. A farsang viszont nagy momentum egy diák életében, így nem szerettük volna kihagyni. Nem hagytuk őket kikapcsolódás nélkül, s milyen jól is tettük!

     Idén egy új farsangi programot hoztunk a gyerekeknek, ahol mindenki gazdagodhatott élményekkel s nyereményekkel. Az alsós osztályokban a gyerekek egész nap kedvenc jelmezeikben mókáztak. Az órák mellett különböző versenyfeladatokban, ügyességi játékokban vehettek részt. A garantált jókedv a hagyományos farsangi tánc mellett pedig nem maradhatott el, amivel búcsúztatták a telet.

     A felső tagozaton sem maradt csendes az iskolafolyosó. Jelmezversenyt hirdettünk, ahol a bátrabbak a farsang napján a fotófal előtt tehették magukat és jelmezüket próbára. A sorszámos fotókat iskolánk Facebook oldalán tettük közzé, majd közönségszavazásra bocsájtottuk őket. Nem akárhogy! Nem lájkokkal kellett leadni a szavazatot kedvenc egyéni vagy csoportos jelmezükre, hanem körbejártuk az osztályokat lepecsételt szavazócetlikkel, amikre mindenkinek rá kellett írnia saját nevét és a kiválasztott kedvenc jelmezesük sorszámát. Csak egyre és csak más osztályokra szavazhattak a diákok, pedagógusok. A „közönség kedvence” kategória mellett a DÖK tagokkal 7 másik kategóriát hoztunk létre, hogy minél több nyertesünk legyen. Idő volt a nyereménybeszerzés és csomagok összeállítása is, hisz összesen 50 fő nyert és kapta meg a kis nyereménycsomagját a múlt hét folyamán (március 4.). Az egyedi készítésű oklevél mellett naptár, üdítő, csoki, több színű toll, illetve egy apró különlegesség díszelgett a csomagok tömkelegében. Mi volt az a különlegesség? Egy print (fényképes másolat) egy feltörekvő művész munkájáról, ki művészeti tudását igyekszik ezen évtől átadni a diákoknak, s aki ezen szösszenetet írta.

A szavazás eredményét a szabályok betartásával az udvaron hirdettük ki rendhagyó módon, ha már a farsangunk sem szokványos volt. Egy „röpke” sztorit kreálva, mintha a középkori kis udvari hírvivő a népnek közhírré tette volna a híreket, kis pergamen papírjával, vicces körözési plakátok segítségével mutattuk be és adtuk át a nyereményeket.

Kik is lettek a nyerteseink Jelmezversenyünkön? Lássuk a „heti lottónyertesek sorszámait”!

Közönség kedvence: 12

Közönség kedvence: 4

Legjobb tematika: 16

Legjobb házi készítésű jelmez: 5

Legjobb egyéni jelmez: 9

Legjobb csapatos jelmez:11

Legötletesebb jelmez: 21

A DÖK tagokkal összefogva hoztuk meg a majd 1 órás tanácskozás után a döntést. A zsűri bónusz nyerteseket is választott, ezúttal nem a diákok, hanem pedagógusaik körében. A gyerekek döntései a következők lettek:

Legviccesebb jelmez kategóriában: Tugyi Róbertné

Legtöbbet tett és cuki: Takács Anikó

Legjobb jelmez igazgatóként: Tarnai Mihály

Legjobb tanári jelmezek: Az egész tanári kar

Akik nem nyertek, azok sem maradtak emlék nélkül. Mindenki, aki jelentkezett a jelmezversenyre egyedi emléklappal gazdagodott.

Ezúton is gratulálunk mindenkinek! Köszönjük nektek, gyerekek, hogy ezekben a nehéz időszakban is, de ki tudtunk kapcsolódni! Nagyon sok tervezgetés, idő, tett kísérte ezt a farsangot, így minden résztvevőnek hálás köszönet!

Izgalmakkal telve, viccelődve, nevetgélve, videót készítve, táncolva, mókázva búcsúztattuk a telet. Most már jöhet a csodás tavasz!

Takács Anikó

 


Album neve: Itt a farsang, áll a bál… 2021-ben is!. (110 fotó)

Generated by Facebook Photo Fetcher 2

Back To Top