Szakmák nyomában és csendes hódolaton: Így ünnepeltük védőszentünket Pályaorientációs nap és Szent György nap az…
Floorball országos döntő, Eger 2026.01.18.
Október óta tartó versenyek és küzdelmek után két lány csapattal jutottunk el az országos döntőig, ahol korcsoportonként a legjobb 8 csapat hajtott a végső helyezésekért.
Amin reggeltől estig keresztül mentünk ezen a vasárnapon, az igazán kivételes és hát őszintén szólva megható is volt… Nem is csak az eredményekre gondolok, hanem ahogy láttam ezeket a gyerekeket. Bátrak és erősek voltak, emellett sportszerűek, akik emelt fővel viselték a vereséget és óriási boldogsággal a győzelmet! Büszke voltam rá, hogy ők az én csapataim.
III. korcsoportos lányaink 4. helyen végeztek! Már túl vagyunk pár országos döntőn az elmúlt 3 évben, de eddig floorballban ez a legjobb eredményünk, hogy sikerült végre a legjobb 4-be jutni…
Kőkemény csoportban Komárom ellen (későbbi első helyezett) 1-3 lett az eredmény. Balassagyarmat ellen végig vezettünk, végül 2-2 lett a vége. Paks ellen kétgólos hátrányból sikerült fordítani és nyerni 3-2 arányban, így sikerült a tovább jutás Komárom csapata mellett. A döntőbe jutásért Eger ellen 4:4 lett, hosszabbítás nem hozott gólt, majd jöhettek a büntetők…. Ott sem bírtak egymással a csapatok, az első kör után 2-2, folytatni kellett tovább, itt pedig mi rontottunk hamarabb… Óriási meccs volt, ennyin múlt, hogy nem lett meg a döntő nekik és nem az első-második helyért játszottak. De ez egy brutális mezőny volt, fantasztikus eredmény ez!
A kicsik pedig… I. korcsoportos lányaink a csoportban 2-0, 7-1, 8-0 arányban nyertek Szombathely, Mór és Kecskemét csapatai ellen….. Gála volt. Aztán a döntőbe jutásért egy nagy meccsen fordítottak es nyertek 3-2 arányban Székesfehérvár ellen! A döntőben kicsit elfogytak a lányok és az ellenfél nem kegyelmezett, de ez egy fantasztikus eredmény! 2. helyen végeztek! Ma értük el eddig a két legjobb eredményünket! Az ország 4. és 2. legjobb csapata lettek iskolánk csapatai.
A nagyobbaknál Sipos Dorinát míg a kicsiknél Törőcsik Bellát beválasztották a korosztályuk all star csapatába! (Ez a négy legjobb játékost jelenti)
Ez lett iskolánk történetének legsikeresebb éve ebben a játékban.
Azt mindenképp hozzátenném a sportág mára az egyik legnépszerűbb sport a diákolimpián Magyarországon
III. korcsoport: Sipos Dorina, Tóth Luca, Gulyás Bianka, Suki Viktória, Pelle Iringó
I. korcsoport: Törőcsik Bella, Szmetena Nóra, Sipos Nóra, Povedák Lili, Szita Dorina, Szita Regina
Legyünk büszkék rájuk❗️
Farkas Dániel testnevelő
Error 5: An unknown error occurred while trying to fetch the photos (empty data).

