skip to Main Content
Menü

SZEMBEN A MEGFÉLEMLÍTÉSSEL

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet az iskolai bántalmazás megelőzésére, és azok következményeire.

Iskolai bántalmazásról akkor beszélünk, ha fiatalok kinéznek maguk közül valakit, akit rendszeresen és módszeresen zaklatnak, megalázó helyzetekbe hoznak, vagy fizikailag bántalmaznak másokat. A bántalmazások formája lehet szóbeli, érzelmi, fizikai, szexuális, vagy internetes. Tapasztalat, hogy bizonyos helyzetekben a fiatalok nem mérik fel megfelelően cselekedeteik súlyát, nem foglalkoznak a következményekkel, és nem érzik, hogy hol a határ a diákcsíny és a jogsértés között.

A különböző jellegű cselekedetekkel akár bűncselekmények is megvalósulhatnak, ilyen a zaklatás, zsarolás, testi sértés, vagy egyéb vagyon elleni bűncselekmények. Nagyon fontos, hogy a diákok is tisztában legyenek tettük súlyával, hiszen egy-egy ilyen eset akár már hosszabb távon is befolyásolhatja valakinek az életét, legyen az elkövető, vagy áldozat.Lányok esetében inkább a lelki kínzás különböző formái fordulnak elő, gyakoriak a kiközösítések, a kapcsolatok felszámolása, valamint a barátok elcsábítása. A fiúk inkább a fizikai teljesítményüket, erejüket, vagy tárgyi tudásukat vetik be, így igyekeznek megalázni a másikat.

A bántalmazások következményeként hosszú távon depresszió, szorongásos betegségek, valamint iskolai tanulási nehézségek jelentkezhetnek.  Ha viszont már megtörtént a baj, nagyon fontos, hogy a szülők türelemmel hallgassák meg gyermekük panaszait, vegyék azt komolyan, és ne hibáztassák a gyereket a történtekért. Beszélgessenek velük többször, erősítsék önbizalmukat, dicsérjék gyakran, érdeklődjenek folyamatosan iskolai dolgairól. Tartsák folyamatosan a kapcsolatot a tanárokkal. A veszélyhelyzetek elkerülése érdekében fontos hangsúlyozni a szabadidő hasznos eltöltésének szerepét is.A sikeres együttműködés elengedhetetlen feltétele a szülő – gyermek jó kapcsolata.

Amennyiben ennek ellenére a gyermek mégis iskolai erőszak elszenvedője, vagy tudomása van arról, hogy bármelyik társát ilyen támadások érik, mindenképp jelzéssel kell élni az oktatási intézmény munkatársa, vagy az iskolarendőr felé.

(police.hu)

SZEMBEN A MEGFÉLEMLÍTÉSSEL
Back To Top
×Close search
Search