Skip to content

Négy csodás nap Tarnowban

Lengyelországi kirándulásunk augusztus 26-án reggel 8 órakor indult. Jakusné Vámos Mária, Vincze Dániel, Farkas Dániel és Szilágyi Imre pedagógusainkkal, akiknek köszönjük, hogy elkísértek minket. Az utazás elég hosszú volt, kisebb nagyobb szünetekkel 9 óra, de a hangulat mindenért kárpótolt. Megérkezés után megvacsoráztunk, majd a szálloda, illetve egymás szobáinak felfedezése történt. Másnap reggel a korán kelés nem volt igazán kedves senkinek, viszont a zsúfolt programok miatt muszáj volt időben felkelni. Elsőként, Tarnowi testvériskolánk falán található festményt tekintettük meg, mely egyik nemzeti hősüket ábrázolja, majd túrára indultunk, egy várromot néztünk meg. Tarnow városának felfedezésével folytatódott a program: Bem apó síremléke, Szent Kinga fa temploma, séta a városban. Késő délután uszodába mentünk, ahol mindenki kedvére lubickolhatott, majd felkerestünk egy plázát, ahol vásárolni lehetett. A hosszú nap után mindenki fáradtan, élménnyekkel teli aludt el. Harmadnap a felkelés már aránylag könnyeben ment, mint előző nap, így a svédasztalos reggeli után vígan indultunk útnak. A Debno-i várat néztük meg elsőként, majd a természettudományi múzeumot. A kőváros érdekes formájú szikláival különleges élményt nyújtott. A Luslawicei kastély látogatása után már a szállásra induntunk, ahol egy finom vacsora után este 10-ig szabad programunk volt. Másnap reggel búcsút vettünk az ottani iskola igazgatójától, és indultunk haza. Csodálatos kirándulás volt, ahol sok élménnyel és új ismerettel gazdagodtunk.

Csonka Dominika 7. a

[srizonfbalbum id=130]

Back To Top