Skip to content

Mikulás délután 2019

Iskolánk Diákönkormányzata december 6-án, pénteken Mikulás délutánt szervezett.

A program több helyszínen zajlott. A földszinten az informatika tanteremben logikai feladványon törhették a fejüket a diákok, a biológia teremben „Egy perc és nyersz!” vicces, ügyességi feladatok voltak, a kémia teremben sportos feladatokat kellett megoldaniuk, a hittan tanteremben pedig karaoke dalokban jeleskedhettek. Az első emeleten pihenhettek, ehettek-ihattak a hangulatos teaházban, illetve mozizhattak a „Movie” szobában. A második emeleten pedig kézműves foglakozáson vehettek részt, különböző gipsz figurák festésével és szalvéta technika kipróbálásával. A helyszíneken mikulás fabatkákat gyűjtögethettek, amit aztán a büfében levásárolhattak.

A program jól sikerült, a tanárok és diákok egyaránt nagyon élvezték ezt a felszabadult, jókedélyű délutánt.

Köszönjük mindenkinek, aki segítette a Diákönkormányzat munkáját, és részt vett a program megvalósításában.

Palócz- Keresztesi Anikó DÖK patronáló tanár

[srizonfbalbum id=148]

Back To Top