Skip to content

IGAZGATÓI HÍRLEVÉL II.

Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek!

 

Két hónap telt el a rendkívüli tanítási rend bevezetése óta. Mivel a tanév folytatódott/folytatódik, mindannyiunk számára számos nehézséggel járt és jár feladatunk elvégzése, legyünk akár diákok, szülők, pedagógusok. Munkatársaimmal a kezdetek óta arra törekedtünk, hogy a legszorosabb EGYÜTTMŰKÖDÉSBEN végezzük feladatunkat, fokozottan figyelve tanítványainkra, szüleikre, velük párbeszédben teljesítsük a ránk kiszabottakat. Mindezeknek köszönhetően igyekszünk megtalálni a helyes arányokat és módozatokat, hogy egyik résztvevő számára se növekedjen elviselhetetlen mértékben az iskolai munkával járó terhelés. Ezért az elejétől arra bátorítottam mindenkit, hogy legyünk bizalommal egymás felé. Ahány család, annyi körülmény. Köszönünk minden jó szándékú visszajelzést, amelyek alapján személyre, csoportra szabva tudtuk a finomhangolásokat eszközölni.

A gyerekek és szüleik terhelésének csökkentésére május elejétől megszüntettük a készségtárgyakból való házi feladatok adását. A maradék időben fordítsuk energiánkat az előírt és kötelezendően elsajátítandó tananyagra, mert így az is elég! Meglátásom szerint: ha az otthon lévő gyermekkel tud foglalkozni a szülő, hagyjuk már meg azt a kis szabadságot és időt számukra, ha meg nem tud a szülő még erre is (vagy erre sem) időt fordítani, nem biztos, hogy a gyermek magától megy és csinálja a különböző készségtantárgyak feladatait. Természetesen, ha valaki más véleményen van, szívesen veszem erre és más iskolai témára vonatkozóan is megtisztelő véleményét, kérdését, javaslatát, amit az igazgato@szgyki.hu elektronikus postacímre írjon meg.

Azt is érzékeljük, hogy néhány tanulónk (szüleik) nagyon híján vannak az együttműködésnek, illetve a minimális követelmények teljesítésének. Félreértés ne essék: jelen tanév 2019. szeptember 2-án kezdődött és 2020. június 15-én ér véget. Ha ez idő alatt (a távoktatás idejét is beleértve) valaki nem teljesíti a minimális követelményeket, úgy annak sikertelen lesz e tanéve. Ez alól nem ad és nem is adhat felmentést a mostani helyzet.

Végezetül: folyamatosan követjük a járvány kapcsán változó helyzetet, és láthatjuk, hogy vidéken lazítottak a korlátozásokon. Egyéb más hírek is hallhatóak a feloldás kapcsán az iskolák helyzetét illetően, de jelen sorok írásakor (május 14.) erről semmilyen hivatalos tudásunk nincs még. Azt viszont minden olyan szülő figyelmébe ajánlom, akik a munkahely miatt nem tudják megoldani gyerekük felügyeletét, hogy iskolánk munkanapokon biztosít felügyeletet az azt igénylők számára. A felügyeletet igénylő szülők jelezzenek az osztályfőnöknek vagy telefonon munkanapokon 8.00 és 16.00 óra között a 06/30/558-3394-es telefonszámon (iskolatitkárság).

A tanév szorgalmi időszakának hátralévő négy hetére mindannyiunknak kitartást, sok erőt, türelmet és jó egészséget kívánok!

 

Jászalsószentgyörgy, 2020. május 14.

Tisztelettel:

Tarnai Mihály

     igazgató

Back To Top