Skip to content

Ballagás 2020

Ballagó szemmel

Az idei ballagásról nem tudunk olyan közhelyesen írni, bármennyire is szeretnénk. Év elején még ugyanúgy kezdtük a tanévet, habár tudtuk, hogy ez az utolsó évünk ebben az iskolában.

Aztán jött az a bizonyos március 16-a, amikor minden , amit eddig megszoktunk, felborult a vírus miatt. Valljuk be, eleinte élveztük a kényszerszünetet, de amikor megtudtuk, hogy ezzel veszélybe kerülnek az utolsó hónapok nyújtotta közös élményeink – osztálykirándulás, a szokások hülyülések,–de legfőképp a ballagásunk, már nem volt olyan mulatságos a helyzet. Ez a pár hónap ugyanis ráébresztett minket, hogy a kisebb vitákon, balhékon túl mennyire hiányoljuk egymást; mennyire felborult a napirendünk és az egész életünk a betegségnek köszönhetően. Amikor felmerült az online ballagás ötlete, nagyon csalódottak lettünk; és maga a tudat, hogy nem tudunk úgy igazán búcsút venni az iskolától és egymástól, nagyon elszomorított minket. Nem sokkal később azonban elkezdett lecsengeni itthon a járvány, és csodával határos módon ÉLŐBEN és online is elballaghattunk. A körülményekhez képest a legszebb, legmeghatóbb és legszínvonalasabb ballagási ünnepségben lehetett részünk.

Ezúton köszönjük meg mindenkinek, aki valamilyen formában hozzájárult ennek létrejöttéhez. Most pedig nyugodt szívvel búcsúzunk tanárainktól, diáktársainktól, hiszen az itteni utunk véget ért, és nem hagytunk befejezetlenül semmit.

                                                                                            Szatmári Eszter és Földi Dorina 8.b

 

Ballagás

Márciusban, a koronavírus világméretű terjedése miatt úgy tűnt, hogy nem lehet megtartani a nyolcadik osztályosok hagyományos ballagását.

Online búcsúzásra készült az iskola, de végül úgy alakult a helyzet, hogy meg lehetettt tartani a ballagást- rendhagyó módon, kizárólag a szülők részvételével. A nyolcadikosoktól elköszönt Tarnai Mihály igazgató úr, Soós Tamás esperes úr, Szarvák Imre polgármester úr és a hetedik osztályokat képviselő diákok. A pedagógusok vidám dallal készültek. Átadták a bizonyítványokat is, ami után a ballagók egy-egy színes léggömböt röpítettek a levegőbe. Reméljük, minden szeretett gyermekünk így szárnyal majd választott életpályáján.

Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik e szép, meghitt ballagás megszervezésével méltóképpen elbúcsúztatták gyeremekeinket.

                                                                                                     Markóné Dr. Göcző Hajnalka

Back To Top