Skip to content

Assisi Szent Ferenc emléknapját ünnepeltük (Állatok Világnapja) 2021.

Barátaink az állatok!
Assisi Szent Ferenc emléknapja – az Állatok világnapja

2021. október 4.

„A természet hatalmas, az ember parányi, ezért aztán az ember léte attól függ, milyen
kapcsolatot tud teremteni a természettel.”
(Dr. Szentgyörgyi Albert)

Minden évben október 4. az Állatok Világnapja. Ez egyben Assisi Szent Ferencnek a halálának a napja, aki az állatok védőszentje. Nem véletlen, hogy az ő emléknapján ünnepeljük az állatokat is! Nagy erőkkel hirdette, hogy a körülöttünk lévő élővilágnak is kijár a szeretet és a tisztelet.
Az iskolánkban is fontosnak tartjuk, hogy az állatok védelmére felhívjuk a figyelmet. Ebből az alkalomból az alsó tagozatos diákok egy projektben vettek részt. Minden osztály egy-egy állatot készített papírzacskóból, valamint délután simogathattak az udvaron nyuszikat és tengerimalacokat (Mollit és Karamellát), amiket etethettek is, valamint beszélgettünk az állatok tartásáról, gondozásáról.

Az 1. a osztály baglyokat, az 1.b osztály pedig lovacskákat készített.
A 2. a osztály majmokkal, a 2.b osztály pedig elefántokkal emlékeztek erre a napra.
A 3. a osztály béka sereget alkotott, a 3.b osztály pedig oroszlánokat.
A 4. a osztály rákokat, a 4.b osztály pedig egy egész malac kondát készített.
Az állatok is nagyon tetszettek a gyerekeknek, etették és simogatták őket az iskola udvarán.

Valcsikné Palcsó Szilvia

_____________________________________________________________________________

Az állatok régóta az emberek közelségében élnek. Történelmük éppen olyan régi, mint az emberiségé. Assisi Szent Ferenc felismerte ezt, látta/hallotta mindazt, amit rajta kívül más emberfüle soha – az élővilág egy olyan arcát mutatta meg számára, melyben részt vett, tanult tőlük és a legfontosabb: megmutatták mi a tiszta szívből jövő szeretet és tisztelet. Mindezeket tanaiban is hangoztatta.

„Egy cseppnyi őszinte szeretet nemesebb tengernyi tudománynál.”

/Assisi Szent Ferenc/

Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára. Mint az idézet is sugallja, a cseppnyi szeretet többet mond minden tudománynál. Ezt a cseppnyi szeretet az állatoktól ugyanúgy megkapjuk, ha figyelünk azokra az apró jelekre. Cseppnyi lelkükkel, szívükkel sokszor sokkal többet képesek adni, mint bármi más, mely a körülöttünk lévő rohanó világban fellelhető. Ezért ez a nap tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

Projekt kivitelezése, megvalósítása:
A képzőművészeti csoportokkal is készültünk erre a napra. A gyermekek egyöntetűen egy nagy Assisi Szent Ferenc portréját készítették el, ahol körül ölelik az állatok. Korábban egy beszélgetés keretein belül vitattuk meg a „védett” állat fogalmát , majd a gyerekek külön-külön egy nagy A/3-as lapon alkották meg a választott védett állataikat. Volt tigris, panda, makó cápa, madárfajták. Ezek a munkák is helyet kaptak Szent Ferenc portréja mellett. A munkákat egy nagy paravánon a Szent Imre iskola folyosóján lehetett megtekinteni. Vizuális gyakorlat keretein belül a gyerekeknek egy-egy választott állatot 3 dimenziós térben, gyurmából kellett megvalósítaniuk.

S nem csupán alsó tagozatban, hanem a felső tagozattal is megemlékeztünk erről a napról:
Assisi Szent Ferenc portréja egy hatalmas A/2-es lapon készült el, majd minden osztályban készített állatportrékkal egy nagy paravánon körüldíszítettük vele a Szentet, akár azon a számos művészeti alkotáson, melyek az évek során visszamenőleg is készítettek neves festők (Giotto di Bondone: Szent Ferenc beszél a madarakhoz). Technika órán a Szent portréjának 3 dimenzióba való megalkotása  zajlott – origami készítés – állatokat, leveleket, virágokat, s a környezetet szimbolizáló fát készítették el különböző osztályok. Amint az utolsó papírdaru is a helyére került, a projekt befejezését jelentette, s az így elkészült közös projektmunka kiállítását a Szent György Katolikus Iskola fő épületének folyosóján állítottuk fel, egészen október 15-ig .

Takács Anikó


Album neve: Assisi Szent Ferenc emléknapját ünnepeltük (Állatok Világnapja). (61 fotó)

Generated by Facebook Photo Fetcher 2

Back To Top