Az 1-2.-os gyerekekkel szeptember 25-én délután szüreti mulatságon vettünk részt. Beszélgettünk az őszről, énekeltünk, szőlőfürtöt…
A 3.b osztály ünnepe! 2022.november 30.
András, aki az elsők között követte Krisztus hívó szavát: ,,Jöjjetek utánam, én emberhalásszá teszlek titeket!”
November 30. András névnap. Ez azért fontos a mi osztályunk számára, mert két évvel ezelőtt osztályunk védőszentjévé Szent Andrást választottuk. Sajnos a covid miatt az előző két évben nem sikerült közösen megünnepelnünk védőszentünket. De most…
…csöndesen készültünk. Ahogy közeledett a nap egyre izgatottabban vártuk a szerda reggelt, mert délutánunkra sok vendéget hívtunk meg, hogy velünk együtt
ünnepeljenek. Sajnos reggelre egyik tanító nénink kórházba került, így gondoltuk, idén sem tudjuk/fogjuk megtartani ünnepségünket. Majd … a hajnali Rorate misén ülve – hallgatva Tamás atya prédikációját – bevillant, hogy de IGEN. Megünnepeljük, hisz mikor lenne méltóbb és alkalmasabb imádkozni, ha nem most, mikor osztályunk egyik tagjának szüksége van védőszentünkre.
Ünnepségünkre megérkezve Soós Tamás plébános atya, iskolánk gyönyörű kápolnájában megszentelte Szent András képeinket, majd velünk együtt imádkozott
osztályunkért, családunkért és most elsősorban Emese tanító néniért. Igazgató úr és az igazgató helyettes asszonyok is elfogadták meghívásunkat, valamint Markó Judit hittanárunk is örömmel jött velünk imádkozni. És volt még valaki!
Tamás bácsi meglepetésvendég volt még a gyerekek számára is. Gitárral érkezett hozzánk, hogy szebbé, meghittebbé tegye a mi kis ünnepégünket. Három nagyon
szép egyházi éneket tanultunk vele.
A gyerekek arcát, mosolyát látva és beszélgetéseiket hallgatva úgy érzem, tiszta, őszinte és nyugalmas érzésekkel mentünk haza. Méltóképpen ünnepeltük Szent
Andrást.
Igaz, délutánunk eszem-iszom részét nem tartottuk meg, de várjuk, hogy tanító néni minél előbb rendbe jöjjön és akkor … duplán bepótoljuk!
Kátainé Markó Anita
Album neve: A 3.b osztály ünnepe! 2022.november 30.. (11 fotó)
Generated by Facebook Photo Fetcher 2