Skip to content

Diákolimpia, Unihoki országos döntő, IV. korcsoport fiúk 2026

Nagyon megleptek a fiúk már azzal is, hogy eljutottak idáig, az országos döntőbe ebben a korcsoportban. A megyéből ez csak nekünk sikerült. Nagyon nehéz csoportba kerültünk itt, hiszen a későbbi első és második helyezett Mélykút (házigazda) és Budapest Vajda is a csoportunkban volt. Paks ellen volt esély, de valahogy a szerencse elhagyta a csapatot és egyszerűen nem tudták beütni a helyzeteiket.
A 7. helyért játszottak végül egy parádés meccsen 7-5 arányban nyertek így az ország 7. számú csapata lett a jászalsószentgyörgyi fiú csapatunk! Bárhogyan álltak, akkor sem adták fel, nem hisztiztek, sportszerűek és fegyelmezettek voltak minden ellenféllel szemben. A fiúkat egyszer sem állította ki a bíró, nem sok csapat mondhatta ezt el magáról. Boldogan mentek haza nagyon a fiúk ezzel a helyezéssel! Büszke vagyok rátok!
Csapat tagjai: Kiss Bence, Torma Tibor, Marton Máté, Suki Tibor, Bagi Attila, Pesti Máté, Rácz Rodrigó, Tóth Virág
Farkas Dániel testnevelő
Back To Top