Skip to content

Tanévnyitó Veni Sancte az Egri Főegyházmegyében 2025

Tanévnyitó ünnepséget tartottak az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő oktatási-nevelési intézmények lelkipásztorai, pedagógusai számára az egri bazilikában 2025. augusztus 26-án. A jászalsószentgyörgyi intézményből lelkipásztorunk vezetésével óvodai és iskolai pedagógusok vettünk részt az ünnepségen.
Lóczi Tamás, az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság elnöke köszöntötte a jelenlévőket, Ternyák Csaba egri érseket, Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapátot, aki a program főelőadója, köszöntötte továbbá a paptestvéreket, az intézményvezetőket, pedagógusokat és a Szent Gellért-díjasokat. Úgy fogalmazott: a szentévben új reményekkel és lehetőségekkel kezdjük a tanévet.
Ternyák érsek szentbeszédében rámutatott, az új tanévre lelkileg is fel kell készülni, hogy ne fáradjuk, fásuljunk bele a feladatokba. Ez az együttlét is erősít bennünket, azért vagyunk itt, hogy együtt imádkozzunk és felülről, az Istentől kapjunk igazi bátorítást. „Veni Sancte Spiritus – Jöjj, Szentlélek Úristen!” – így imádkozunk, hogy az új tanévet az Úr nevében kezdjük. Jézus megígérte, hogy elküldi a Szentlelket, aki tanít és emlékeztet bennünket, s ez az ígéret nagy reményekkel tölt el mindannyiunkat. Az idei tanév mottója: „Legyetek a Remény zarándokai!”, ez nem a mindennapi apró-cseprő reményekre vonatkozik, hanem arra, ami örömet, vigasztalást, bátorírást jelent: hogy van gyógyír az elmúlásra. Életünk legnagyobb problémája már megoldódott, a végső küzdelem eldőlt, megváltott emberek vagyunk, győzött az Élet.
Az előadások után adták át a Szent Gellért-díjakat és az igazgatói megbízóleveleket.
Az ünnepség végén Ternyák Csaba egri érsek megnyitotta a 2025/2026-os tanévet a már ismertetett mottóval: „Legyetek a remény zarándokai!”

 

Forrás: az Egri Főegyházmegye weblapja

Album neve: Tanévnyitó Veni Sancte az Egri Főegyházmegyében 2025. (3 fotó)

Generated by Facebook Photo Fetcher 2

Back To Top