Iskolánk idén is szervez papírgyűjtést, melynek időpontja: 2025.09.16. (kedd) 12 órától 17 óráig. A szokástól…
Kátainé Markó Anita tanítónő Szent Gellért díjban részesült 2025
A 2025. augusztus 26-án megrendezésre kerülő Egri Főegyházmegye-i tanévnyitó ünnepség keretében kerültek átadásra a Szent Gellért díj kitüntetések. A Szent Gellért díjat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia alapította azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére. A díj elkötelezett hitvalló élet, következetes, kitartó, színvonalas nevelő-oktató (egyéb) munkáért adható olyan személynek, aki szilárd erkölcsi alapokon álló munkájával kivívta a tanulók, szülők, munkatársak egyöntetű elismerését.
Örömünkre és büszkeségünkre intézményünkből Kátainé Markó Anita tanítónő kapta ezt a rangos kitüntetést, amelyet Dr. Ternyák Csaba érsek úr adott át a Főegyházmegye minden intézményéből jelen lévő több, mint 1500 résztvevő előtt.
A díj átvételekor az alábbi méltatás hangzott el:
Kátainé Markó Anita tanítónő munkáját felelősségtudattal, elszántsággal és maximalizmussal végzi.
Osztályfőnökként szülői gondoskodó szeretettel egyengeti tanítványai útját, egymás tiszteletére és elfogadására neveli őket.
Határozott személyiségével, a szülőket segítő tanácsaival, szakmai elhivatottságával, gyerekszeretetével oszlopos tagja tantestületének.
Osztályából évről évre eredményesen készít fel tanulókat versenyekre, ugyanakkor a több megsegítést igénylő tanulókat is kiemelt figyelemmel kíséri.
Személyes példájával vonzza mindenkori osztályát és a szülőket a templomba.
Munkája során nagy hangsúlyt fektet az egyházi értékek megőrzésére, a vidéki hagyományok ápolására és a vidék sajátosságainak megismerésére.
Az utóbbi években az iskolai teremtésvédelmi referensi feladatkörének lelkes és elhivatott szervezője.
A 2024/2025 -ös tanévben az iskola szülői szervezete „A 2024/2025-ös tanév legjobb tanítója” elismerésben részesítette.
Gratulálunk Anita tanító néninek, és életében, pedagógusi hivatásában vezesse tovább a Gondviselő Isten!
Az eseményről a Szent István Televízió Youtube csatornáján keresztül közvetített:
Tarnai Mihály
főigazgató
Album neve: Kátainé Markó Anita tanítónő Szent Gellért díjban részesült 2025. (5 fotó)
Generated by Facebook Photo Fetcher 2
