Skip to content

Tanévnyitó 2019.

A 2019/2020-as tanév Veni Sancte szentmiséjét ezen a vasárnapon, 2019. szeptember 1-én tartotta több katolikus iskola. Felemelő érzés volt látni, ahogy iskolánk gyerekei a hívekkel együtt megtöltötték templomunkat. De az igazán szívet melengető érzések még ezek után jöttek. Ugyanis a „NAGY” nyolcadikosaink kísérték be a templomba „KICSI” elsőseinket, akik kicsit megszeppenve, de ugyanakkor érdeklődően vonultak végig templomunk piros szőnyegén. A kíváncsi kis szempárok olykor-olykor kérdően néztek föl nagy diákjainkra, „Most mi lesz itt?”, „Most ez a sok ember tényleg minket néz?”. Az első padsorokhoz érve megálltak és megkapták iskolánkat jelképező nyakkendőiket.

A szentmisén Tamás atya köszöntötte a leendő elsősöket, és kérte a Szentlélek közbenjárását, adjon erőt és kitartást az elkövetkezendő tanévre diákjaink, pedagógusaink és a szülők számára. A szentmisét követően Igazgató úr megnyitotta a 2019/2020 tanévet.

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is helyi karitász csoport által összeállított tanszer-csomagot kaptak az elsős gyerekek.

 

Markó Judit hittanár

[srizonfbalbum id=129]

Back To Top