Skip to content

GYEREKNAPI ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ 2018

„EFOP-1.3.5-16-2016-00694 Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével” keretein belül.

2018. június 11-én tartotta a Szent György Katolikus Általános Iskola a várva várt gyereknapot. Reggel ugyanúgy gyülekeztünk az iskolában, mint egy átlagos tanítási napon.

Nekünk (felsősöknek) több állomásra kellett mennünk, például a Lovardába, ahol különböző témakörökben voltak tájékozódási kérdések. A fiúknak még fociversenyt is rendeztek. Számomra a legérdekesebb feladat az élő csocsó, illetve a lézerharc volt, mert még eddig egyiket sem próbáltam ki.

Az alsósokat szintén szuper feladatok várták  és még ugrálóvárral is meglepték őket.

A verseny végén eredményhirdetésre került sor, ahol mindenki kapott egy kis ajándékot és a győztes csapat – 7. a – pizzával, kólával és egy Szent György Kupával is gazdagodott.

Rendkívül élménydús volt ez a gyereknap, szerencsére az időjárás is a kedvünkben járt. Remélem jövőre is megrendezik ezt a klassz eseményt.

Mondi Lili 5.a

[srizonfbalbum id=62]

Back To Top