Skip to content

A Lázár Ervin Program megvalósítása

A program célja

A nemzeti identitás erősítését célzó programokról szóló 1042/2019. (II. 18.) Kormányhatározat alapján a Lázár Ervin Program szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden, az 1-8. évfolyamon tanuló általános iskolai diák részére tanévenként egyszeri alkalommal ingyenesen biztosítja a színházi-, tánc-, és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyei látogatásának élményét.

A program megvalósítása segíti

  • a szociális, gazdasági és területi különbségek csökkentését a gyermekek művészethez jutásával kapcsolatban;
  • felszámolja a kulturális esélyegyenlőtlenséget;
  • ösztönzi az   előadóművészeti   szervezetek   aktív   részvételét   a   kulturális   értékeink megóvásában, minél szélesebb körű megismertetésében és átörökítésében, valamint az új értékek létrehozásában;
  • elősegíti a diákok életkori sajátosságainak megfelelő, tanulmányaikhoz kapcsolódó, az

oktatási-nevelési célokkal összhangban lévő művészeti élményben részesedését;

  • megalapozza a felnövekvő generációk felnőttkori színház-, illetve kulturális intézménylátogatási szokását;
  • erősíti a fiatal generációk nemzeti identitástudatát.

Az évfolyamok programelemeinek köre

  1. évfolyam: Bábelőadás bemutatása oktatási intézményekben.
  2. évfolyam: Előadóművészeti produkció bemutatása oktatási intézményekben.
  3. évfolyam: Színházi előadás bemutatása saját játszóhelyen.
  4. évfolyam: Komolyzenei vagy népzenei koncert bemutatása oktatási intézményekben, vagy koncerttermekben.
  5. évfolyam: Színházi előadás bemutatása saját játszóhelyen.
  6. évfolyam: Cirkuszművészeti előadás bemutatása (Fővárosi Nagycirkusz).
  7. évfolyam: Előadóművészeti produkció bemutatása intézményekben.
  8. évfolyam: Színházi előadás bemutatása Budapesten.

 

A 2019/2020. tanévtől induló Lázár Ervin programban a részvétel a Kréta felületen történő jelentkezés után valósul meg minden tanévben.

 

Megvalósult programjaink

  • 1-2. osztály „Csacsifogat” című bábelőadás – Jászladányon (2019. 12. 18.)
  • osztály Szolnoki Szimfonikusok – 50 perc alatt a Föld körül – Tizenegy rézfúvós és két ütős barátjuk a világ körül – Jászberényben (2020. 01. 22.)
  • osztály Budapesti Szimfonikusok – Magyarnak lenni… – Jászberényben (2020. 01. 28.)
  • osztály Fővárosi Nagycirkusz Fesztivál+ (2020. 02. 05.)
  • osztály Szolnoki Szigligeti Színház – Szent Péter esernyője (2020. 02. 13.)
  • osztály Hagyományok Háza – Találkozás a néphagyománnyal – tematikus foglalkozássorozat a Magyar Állami Népi Együttessel – Budapesten (2020. 02. 18.)

Előttünk álló program

3. osztály Szolnoki Szigligeti Színház – Mátyás király juhásza (2020. 03. 20.)

 

[srizonfbalbum id=160]

Back To Top